Volt valahol Nipponországban egy sziget, azon meg egy fehérszőrű kis nyulacska. Egy másik kis sziget is volt a távolban, oda szeretett volna a nyulacska eljutni. Csakhogy bajos volt az átkelés, sehogy se találta meg a módját. Mindennap kisétált a partra és egyre csak azon tünődött, hogy juthatna át arra a szigetre.
Amint megint ott üldögélt egy nap, egy krokodilt pillant meg a távolban, mintha feléje volna közeledőben.
– Ha idejön az a krokodil, – gondolja a nyulacska magában, – most ez egyszer hazudni fogok neki, hátha megkörnyékezem vele és eljuthatok a túlsó szigetre.
Jön nagy uszkálva a krokodil és épp a nyulacska előtt tért pihenőre. Köszönti a nyulacska a nagy állatot és így szól hozzá:
– Hányan vagytok ti a fajtátokból, krokodilkoma?
– Sokan, nagyon sokan, – feleli a nagy állat.
– Mi pedig annál is többen, – lódít egyet a nyulacska.
– No-no, – mondja a krokodil, – nem lehet a, pajtás. Nagyon nagy a tenger, sokan férünk el benne; neked meg ez a kis sziget a tanyád, aligha lehettek oly sokan.
– Ha csakugyan oly sokan volnátok, – feleli a nyúl, – a szomszéd szigetig is el tudnátok sorakozni, akárcsak egy nagy híd.
– Még pedig könnyű szerrel, – hagyja rá a krokodil.
– Ha olyan nagyon könnyű, – mondja a nyúl, – ám próbáljátok meg egyszer. Én majd itt vigyázok és összeszámlállak benneteket.
– Na, hát várj egy kissé, – mondja a krokodil – hadd hívom őket össze.
Nem is sejtette az együgyű eszével, hogy mi a nyúlnak a szándéka, hanem hozzálát és ahány krokodil a tengeren, mind odaszólítja őket.
Egyre gyülekezik a sok nagy állat, a nyúl meg lesi őket és várja nagy türelemmel, hogy együtt legyen mindahány.
– Nézz hát ide, nyúlkoma, – dölyfösködik a krokodil – és láss hozzá a munkához. De aztán jól számláld őket össze, hogy el ne vétsd valahogy.
Már sorakozik is a sok nagytorkú és akárcsak egy eleven híd, egész a túlsó szigetig ér el a rendjük.
– Pompás, – kiált fel a nyúl, – most majd összeszámlállak benneteket.
Azzal kapja magát a nyúl, rálép az első krokodilra és: ez az első, – ez a második, – ez a harmadik – és addig-addig ugrál, az egyiknek a hátáról a másikra, a másiknak a hátáról a harmadikra, a harmadiknak a hátáról a negyedikre, míg el nem ér a túlsó sziget partjáig. Egyet ugrik a nyúl, odapattan az új partra és odaszól a bámészkodó krokodilokhoz:
– Ó, ti egyűgyűek, ugyancsak rászedtelek ám benneteket. Túljártam az eszeteken. Én csak idáig akartam eljutni, azért kellett a fajtátok. Köszönöm, hogy annyit fáradoztatok és hidat álltatok nekem.
Jaj, de berzenkedett a sok krokodil, jaj, hogy csattogtatták nagy fogaikat. És már inalna a nyúl elfelé, mikor az egyik krokodil, hogy, hogy nem, nagy mérgében nekikap és megragadja a nyúl farkát.
Ó, de megszeppent a szegény kis nyulacska. Kérőre fogja a dolgot és váltig szabadkozik, hogy csak tréfaszó volt, amit mondott.
Nem hisznek már neki a krokodilok. Megragadják a szegény kis nyulacskát és mind kicibálják a szőrét.
– Most már rendben vagy, – mondják neki és ott hagyják a nyulat, bánatostul, fájdalmastul.
Sír a nyúl nagy keservében, csak úgy potyogtak a könnyei. Restelte is az állapotját, de meg a nagy fájdalma is kínozta a testjét.
Néhány bálvány-isten iparkodott épp arrafelé és megállanak a nagy siránkozásra.
– Mért sírsz-rísz kis nyulacska? – kérdezik tőle.
– Krokodilusokkal különböztem össze, – sóhajtja a kis tapsi, – szép fehér szőrömet jaj de kicibálták.
Jókedvében volt éppen az egyik és nagyhamisan azt mondja a nyúlnak:
– Sose búsulj, tapsifüles, segítek én a bajodon.
Felvillan a kis nyúl szeme, csak úgy lesi a szókat.
– Fürödj meg a tengerben, – mondja a bálvány-isten, aztán meg feküdj neki a szélnek. Leszárad rólad a sok nedvesség és megint elkezdheted az ugrabugrálásodat.
Valónak vette a nyúl a tanácsot és legott bebukdácsolt a vízbe.
Még csak most kezdődött az igazi hadd-el-hadd. Úgy megmarta a sós víz a bőrét, hogy nagy kínjában felhördült és amint kiugrott a levegőre, a szél kezdte el a munkáját. Csakúgy marcangolódott a szegény kis nyúlnak a testje.
– Megérdemelted a sorsodat, – mondják a bálvány-istenek és vihogva távoznak útjukra.
Nagysietvést jön megint egy bálvány-isten; a legfiatalabbja volt, azért maradt el a többitől. Meghallja a nyúl fájdalmas nyöszörgését és odasiet hozzá.
– Miért sírsz, kis nyulacskám? – kérdezi tőle.
Mindent elmond neki a nyúl; azt is, amit a krokodilokkal mívelt és amit ők míveltek vele.
– Rosszul cselekedtél, – feddi a fiatal bálvány-isten, – bűnhödnöd kellett miatta.
Rég megbánta már a nyulacska a tettét, sajnálta a hazug szavát, tűrte is a sorsát megadóan.
– Beismerted a bűnödet, – mondja a bálvány-isten, – megint a régi lettél, az ártatlan kis nyulacska.
– Tudnál-e rajtam segíteni? – kérdi nagyfélénken a nyúl.
– Menj csak ahhoz a tóhoz, – feleli a bálvány – és mosakodj meg benne. A tó mellett egy füves, belemész, meghengergőzöl benne és legott megszűnik a fájdalmad.
Siet a nyulacska a tóhoz és megfürdik benne, siet a füvesbe és meghengergőzik benne, hát íme, azt se tudja, hogy mi fán nő a fájdalom. Még a szőre is sarjadozik; épp olyan fehér, mint annakelőtte volt.
Vígan ugrándozik a nyulacska és leborul a bálvány-istenke elé:
– Köszönöm a jóságodat, ó, én áldott kis istenkém. Mondd meg a nevedet, hadd imádkozhassak hozzád.
Megmondja neki a bálvány, hogy az előbbi bálvány-istennek ő a legifjabbik fia.
– Hová igyekszel innen? – kérdi tőle a nyúl.
– Jakahime vár bennünket, egy bálvány-istennek a lánya, hogy feleségül jöjjön hozzánk.
– Hogyan? – kíváncsiskodik a nyúl, – hát többen akarjátok elvenni?
– Dehogy, – feleli a bálvány, – azt választja majd, akit a legjobban kedvel meg.
– Akkor, – feleli a nyúl, – terád esik a választása, téged fog majd megkedvelni.
– Majd megválik, – mondja a bálvány-isten – és siet a többi után, hogy le ne késsék a lánykérésről.
A nyúl jóslása beteljesedett, Jakahime lett a fiatal bálvány-isten fiatal felesége.
